Településtörténet

2017-08-23

Nagykutas, a 800 éves település

A szeres település három, egykor elkülönülő részből állt. A falu neve magyar helységnév, amely bővizű kútra, forrásra utal. A "nagy" előnév megkülönbözteti Kiskutastól. Az etimológiai alapon történő névmagyarázat helyességét földrajzi tényezők is megerősítik: a dűlőnevekben napjainkig és a Pénzes-kút és Kalamár kút név, melyek hajdan forrásokat jelöltek. Első írásos említése 1211-ben történt: Kuthus. Nagykutas néven (Nagykuthus) először 1408-ban (majd 1513-ban Naghkwthus formában) fordul elő írott forrásainkban.

Az oklevél szerint, melyben először említik, II. Endre Fábiánnak és Vincének adja Gébártot, mely határos Kutas nevű ősi földjükkel. A XIV. századból vannak adatok arra, hogy Kutas földjét több nemes birtokolta. 1364-ben kutasi Kálóz és Pál fia Pál és Marcel fia Gyürke bírták. 1371-ből származik az első adat arra, hogy valakit (Ákos mestert és fiait) Kutasi néven neveztek. Kutas 1402-1408-ban Mikcs özvegyéé. Ekkor említik a birtokában lévő Kutast Nagykutas néven. Két Kutasról szólnak 1394-ben is: egyik Kutasi János fia Miklós, másik János fia László birtoka. A XV-XVI. században a Kutasiakat a Terjékeket és az Ákos nembeli Mikcs bán utódai (a peleskei Ördögh család) találjuk a település földesurai kázt. 1542-ben az Ördöhg család tagjai 6 porta felett rendelkeztek. A nagyhatalmú Gersei Petők is birtokos itt. 1552-ben 19 portát írtak össze Nagykutason. 1598-ban a bíró házával együtt összesen 20 házat számoltak.

Nagykutast a török portyázók ugyanúgy veszélyeztették, mint a környező településeket. 1564 januárjában írták: "Tegnap éjfélkor Kutason járt a török". A nagyobb pusztítást mégsem ők végezték, hanem az 1655-ben fellépett pestis járvány: 1655 augusztusában jelentik, hogy "Kutason kezdenek pestisben halni". Valószínűleg a falu teljes kihalását eredményezhette a járvány, hiszen azon kívül, hogy 1659-ben a peleskei vár tartozékai közt összeírt, de teljesen elhagyott falu, földjeit bozót verte fel, földesúri jövedelme nincs, aki akar szabadon foglalhat belőle művelésre.

1690-ben, miután a Nádasdy birtokot Széchenyi György megvásárolta a királyi kamarától, három esztendeig való szabadságot, robot és adók alóli mentességet helyezett kilátásba annak, aki Kutasra települ. Ennek eredményeként 1720-ban már 9 telkes jobbágyot és 2 zsellért írtak össze. 1728-ban 9 szabad költözésű jobbágy- és 20 zsellércsalád él gróf Széchenyi Zsigmond örökölt birtokán. A telepes jobbágyok a művelt földterületeket irtásokkal növelték: 1728-ban már 23 hold irtásföldről van adatunk.

A falu korábban szőlőtermelő területtel alig rendelkezett, ekkor már 23 és háromnegyed kapásnyi (a helyi adottságoktól függően 322-1440 négyzetméter) szőlőt tartottak nyilván. 1725-ben összeírtak 10 jobbágy- és 12 zsellércsaládot. Feljegyzik, hogy a szántóföldek, és rétek művelését nehezíti, hogy erősen tagoltak. Nem ritka az olyan telek, melynek szántóföldjei 5-6, rétjei 2-3 tagban vannak.

Gróf Széchenyi Zsigmond, mivel jobbágyai igen fáradságos, háromévi munkával kiirtották, termővé tették, szántóvá, szőlővé változtatták az előzőleg 5-6 akós hordó vastagságú cser- és tölgyfákkal benőtt ősvadont, tizenkét évig tartó mentességet ad nekik a szolgáltatások alól. Szőlők után ez idő alatt hegyvámot nem fizetnek, a szőlőket adhatják-vehetik. Ennek is tulajdonítható, hogy 1768-ra a hegyvám-lajstromban már 49 szőlősgazdát számlálhatunk.

Nagykutas templomáról már a XIV. századból vannak adatok. 1333-ban papját is említik. 1426-ban két temploma van Kutasnak: egyik a Szent Kereszt, másik Szent Márton tiszteletére volt avatva és mindkettő kőből épült. A török idők multán, 1778-ban Egervár leányegyháza, ahol egy fából készült fatornyú templomról tesznek említést, melynek harangja 1728-ban készült.
Iskoláját 1698-ban említik először. 1925-ben községi elemi népiskolaként két tanteremmel és két tanerővel működött. Sikeresen átvészelte azt az időszakot, mely a körzeti iskolák létrejöttével a kisközségi iskolákat elsorvasztotta.

Nagykutas több mint 800 éves múltra tekint vissza, a 470 lelket számláló zalai kistelepülés jelenének legnagyobb értéke, hogy képes a folyamatos megújulásra, a pozitív változásokra, közben tisztelettel őrzi múltja hagyományait. Hisze e kettőnek csak együtt van valós társadalmi szerepe, hiszen az elődöktől kapott szellemi örökség ad erőt ahhoz, hogy élhető községet hagyjunk majd utódainkra.