Nagykutas Község Önkormányzatának weboldala
Kedves Látogató!
Nagykutas község polgármestereként szeretettel és nagy tisztelettel köszöntöm weboldalunkon.
Örülök, hogy a világhálón történt barangolása közben rábukkant településünk honlapjára is. Ezen oldalakon keresztül próbáljuk megismertetni az érdeklődővel településünk múltját a napi munkát és jövőbeli terveinket egyaránt.
Községünk lakói kedves, vendégszerető emberek ezért nyugodtan mondhatom az itt megforduló vendégek jól érzik magukat és kellemes élményekkel gazdagodva távoznak.
Nagykutason az elmúlt években a lakosság áldozatvállalásának köszönhetően valamennyi közmű kiépült. Minden utunk szilárd burkolatú.
30 férőhelyes óvodánk helyben biztosítja a falu és néhány környező település gyermekeinek ellátását és képzését.
A település vezetése igyekszik megragadni minden lehetőséget a fejlesztésre az emberek életmódjának javítására, a helyhez kötődés erősítésére. Többek közt azért is tartottuk fontosnak, hogy mielőbb elindítsuk az Önkormányzat hivatalos honlapját. Ezen keresztül is szeretnénk tájékoztatni a lakosságot a testület munkájáról. A weboldal költség nélkül baráti összefogás árán készült .
Községünknek 2000 óta van címere és zászlaja, mely első díszpolgárunk dr. Takács Imre útmutatásai alapján került megalkotásra .
Remélem, hogy weboldalunk elnyerte tetszését és mielőbb vendégként köszönthetjük településünkön.
Köszönöm látogatását!
Horváth Sándor
polgármester






Feliratkozás RSS csatornára