Dr. Takács Imre Nagykutason 1926. április 13. született. Édesapja: Takács Gergely, édesanyja: Benke Erzsébet, testvérei: Teréz és Ilona

Elemi iskoláit 4. osztályig Nagykutason végezte, 10 évesen került Szombathelyre az Állami Polgári Fiúiskolába, majd a szombathelyi Állami Horváth Boldizsár Kereskedelmi Középiskolába érettségizett. Felsőoktatási tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem jogi karán végezte, ott szerzett doktorátust. Az Alkotmányjogi Tanszék vezetője lett, a tanítás mellett tankönyvek, cikkek írójaként is sokat dolgozott, és külföldi egyetemeken is okleveleket kapott.

N E K R O L Ó G
Forrás: Dr. Kukorelli István Alkotmánybírótól
Dr. Takács Imre
1926 – 2001

A közjogtudomány jelen művelője, a jogi felsőoktatás meghatározó személyisége távozott közülünk, elhunyt Takács Imre nyugalmazott egyetemi tanár, professzor emeritus, az ELTE volt rektorhelyettese, a jogi kar dékánja, tanszékvezetője, intézeti igazgatója.

Takács Imre, aki 1952-ben lett tanársegéd, 1966-ban pedig egyetemi tanár, fél évszázadon keresztül teljesített lelkiismeretes szolgálatot a jogi felsőoktatásban. Az egyetemi közélet meghatározó személyisége volt, aki felelős vezetői beosztásai mellett sem szakadt el soha az oktatástól. A kar elismert oktatójaként joghallgatók generációit nevelte a törvényesség és az alkotmányosság tiszteletére. Szeretett tanítani, szerette tanítványait. Számos hallgatójában ébresztette fel az érdeklődést a tudományos pálya iránt, segítette őket a diákköri munkában, külföldi ösztöndíjak elnyerésében, ösztönözve nyelvtanulásukat. Segítőkészsége közismert, szobája mindig nyitott volt, nagyon sok embernek segített az élet minden területén. Csodálatosan szép kézírásával – amely az egyéniség nyugalmáról is vallott – évfolyamdolgozatok, szakdolgozatok, tudományos disszertációk százairól mondta el higgadt és szakmailag megalapozott véleményét a szerzőknek.

Rendkívüli pontossággal és alapossággal ismerte a történelmet, ezen belül a magyar és a nemzetközi közjog történetét. Éveken keresztül tanította az összehasonlító alkotmányjogot, amelyből jegyzetet is készített. Nagy szerepe volt abban, hogy alkotmányjogból mindig a hallgatók rendelkezésére állt tankönyv vagy jegyzet, amelynek – így például a mai alkotmánytan tankönyvnek – meghatározó szerzője, szerkesztője volt.

Takács Imre annak a generációnak a tagja, amely hitt egy igazságosabb társadalmi rendszerben. 63 éves korában érte meg az alkotmányos rendszerváltást. Akik közelebbről ismerték, tudják, hogy emberileg mennyire örült ennek a változásnak, amely szeretett szakmájának a megújhodását és kiteljesedését is magával hozta. Írásaival, szakvéleményeivel, társadalmi megbízatásával tevőlegesen is hozzájárult a változáshoz.

Tudományos teljesítményét – sajnos ma már összesíthetően – könyvek és tanulmányok egész sora reprezentálja, amelyek közül több külföldi kiadványokban jelent meg. Szerkesztője, szerkesztőbizottsági tagja és állandó szerzője volt a Magyar Közigazgatásnak és elődjének, az Állam és Igazgatásnak. Olyan tudós volt, akit a közjog egésze érdekelt, olyan tanár volt, aki az alkotmányjog egészét képes volt a katedráról tanítani.
Kedves kutatási területe volt a magyar közigazgatás, az önkormányzati rendszer. Nevéhez fűződik – többet között – a tulajdoni vitában az önkormányzati tulajdon önálló tulajdoni formaként történt elismertetése.
Jelentős tudományszervezői munkássága is, hosszú éveken keresztül tagja volt az MTA Állam- és Jogtudományi Bizottságának, Közigazgatás-tudományi Bizottságának, a Közigazgatás Komplex Fejlesztési Koordinációs Bizottságának, a TMB Jogi Szakbizottságának.
Aktívan részt vett az alkotmányos közéletben is, 1984 és 1989 között tagja az Alkotmánybíróság elődjének számon tartott Alkotmányjogi Tanácsnak, haláláig elnöke a Fővárosi Választási bizottságnak. Tevékeny életet élt, olyan ember volt, aki sokat tett a köz érdekeiért.

Szerette szülőföldjét Zalát, ahol mindenkor nagy szeretettel fogadták szakmai gyakorlaton a joghallgatókat, az Alkotmányjogi Diákkör tagjait és az oktató kollégákat. Büszke volt szülőfalujára, amelynek helytörténetét – a település önkormányzat-történetét – betegsége idején írta meg; a szülőföldhöz való kötődés ereje adott neki életerőt a betegség elleni harcban.
Takács Imre eltávozásával nagy veszteség érte a jogtudományt, az alkotmányjog-tudományt, a jogi felsőoktatást. Hiányozni fog kollégáinak, barátainak, tanítványainak, mindenkinek, akinek életében segített.

Bősze Gábor 1933. január 6-án, Nagykutason született.

Az elemi iskola 1-2. osztályát Zalaszentgróton, 3., 4., 5., osztályát Nagykutason, a polgári iskolát pedig 1948-ban Celldömölkön végezte. 1949. szeptember 1-től 4 éven át Kőszegen a tanítóképzőben tanult. 1953. június 13-án érettségizett, 1953. július 1-től 1954. június 26-ig, mint gyakorló tanító jelölt Somogy megyében, Nagyberényben tanított. A gyakorlóév után 1954. június 26-án képesítő vizsgát tett, és mint okleveles tanító tanított Nagyberényben 1955. június 30-ig.
Nagykutason 1955. július 1-től l956. augusztus 15-ig tanított édesapja igazgatása alatt. Bevallása szerint 42 éves pedagógusi pályája egyik legszebb éve volt ez. 1956. augusztus 16-tól visszakerült Somogy megyébe. Szorosadon az általános iskolában, mint igazgató-tanító dolgozott. Iskolakörzetesítés miatt 1962. augusztus 16-tól Törökkoppányban körzeti iskolába lett igazgató-helyettes. 1964. július 15-én Pécsett a Tanárképző Főiskolán tanári diplomát szerezett levelező tagozaton. Mint tanár tanított tovább Törökkoppányban 1993. június 30-i, nyugdíjazásáig.

2004. szeptember 10-én a Kaposvári Pedagógiai Főiskolai Karától 50 éves arany-díszoklevelet kapott. Bár Somogy megyében élt feleségével és három gyermekével, szülőfaluját sosem feledte. Visszajárt Nagykutasra feltöltődni, emlékezni. A szülőföld iránti szeretet és szoros kötelék ihlette emlékeinek megírására. 2008-ban, első könyve megjelenésekor az önkormányzat Nagykutas díszpolgára kitüntető címmel jutalmazta. 2011-ben újabb kötettel ajándékozta meg a települést. Harmadik, 2015-ben megjelent kötetének bemutatóján azonban már nem lehetett jelen… 
Bősze Gábor 2011. október 21-én hunyt el, Kaposváron helyezték örök nyugalomra, de kívánsága szerint hamvaiból Nagykutasra is érkezett. 

Baumgartner József Nagykutason született 1945. október 16-án. Édesapja kőműves kisiparos, édesanyja 13 gyermek nevelését végezte becsülettel.

Elemi iskoláit a nagykutasi általános iskolában végezte. Ifjúként édesapja nyomdokaiba lépett és kőművesnek tanult. Szakmát szerezve több helyen dolgozott kőművesként, majd a termelőszövetkezetbe kerülése után megismerkedett az erdészeti munkával, és tanulmányai elvégzése után kerületvezető erdész lett. Munkája elismeréseként a Mezőgazdasági és Élelmezési Miniszter kiváló dolgozó kitüntetéssel jutalmazta. 1966-1968 között a Magyar Néphadsereg kötelékében kétszeres kiváló katonaként teljesítette hazafias kötelességét.
1968-ban Gángó Annával kötött házasságot, 3 gyermekük született: Anikó, Éva, József.

A település közéletében már fiatalon bekapcsolódott. 1980-ban tanácstaggá választották, majd az újabb ötéves tanácstagi ciklusban, 1985-ben újraválasztásra került. 1985-1990 között tanácselnök helyettes. Ebben a pozícióban érte a rendszerváltás, ahol 1990. szeptember 30-án Nagykutas Község Önkormányzatának polgármesterévé választotta a település, amelynek 2010. október 3-ig tiszteletdíjas polgármestere volt.

Hivatali munkáját az önkormányzat jogelődjénél: Nagykutas Községi Közös Tanács VB. és tanácstagja, - majd tanácselnök-helyetteseként kezdte a rendszerváltást megelőző utolsó két ciklusban. Ezeket a nehéz éveket sokszor felemlegette köszöntőiben, beszámolóiban, mert sehogy nem értette, miért nem lehetett a falvak fejlesztését segíteni, hanem inkább minden az elsorvasztásuk mellett szólt.

Ezért a rendszerváltást követően – 1990-ben – faluvezető emberként saját települése, és a környező falvak fejlesztése volt a legfontosabb célkitűzése. Kiskutas községgel karöltve legsürgetőbb feladata az egészséges ivóvíz bevezetése volt. Nagykutas településen polgármestersége alatt a teljes infrastruktúra kiépítésre került. Vezetékes ivóvíz-, gáz-, szennyvíz, telefon, kábel televízió, megtörtént a villanyhálózat teljes rekonstrukciója, faluház épült, teljes felújításra került a templom, új plébánia épület készült, az általános iskola-óvoda, orvosi rendelő, ravatalozó teljes felújítása megtörtént. A képviselő-testületekkel karöltve mindig a település érdekeit tartotta szem előtt. Az infrastruktúra teljes kiépítésével a népesség szaporodását kívánta elérni.
A környező településekkel mindig jószomszédi viszonyt ápolt. Ennek egyik szép példáját adta az Egervár központú Észak-nyugat Zalai Kistérségi Társulás létrehozásában való közreműködése. Elsőként adott helyet és anyagi támogatást Nagykutas Önkormányzata nevében a nagyhírű társulási „Kulturális Találkozó” megrendezéséhez, mely 1997. év óta hagyománnyá vált térségünkben. Szívügyének tekintette a hagyományok ápolását, a múlt értékeinek felkutatását.

Segítséget nyújtott a nagykutasi helytörténeti gyűjtemény létrehozásában, saját kezűleg cserepezte a műemlék hegyi pince tetőzetét. A települések polgármestereivel baráti kapcsolatot ápolt. Mindig segítőkész volt, sokat ténykedett társadalmi munkában más községekben is. Számos fórumon képviselte a kistelepüléseket. Bírósági ülnök, a Zala Megyei Kórház Ellenőrző Bizottságának tagja, vadásztársaság tagja, erdőgazdálkodó. Elnöke volt a vízmű társulatnak, szennyvíz társulatnak. Szerteágazó tevékenységét egy biztos családi háttér tette lehetővé, szűkebb és tágabb értelemben is.
Mindig büszke volt három felnőtt gyermekére, unokáira, akiket a becsületes munka szeretetére nevelt, de büszkén emlegette népes családját is, hisz 12 testvére és családja szeretete is segítette a nehéz, fárasztó társadalmi feladatok után. Hosszan lehetne sorolni tevékenységét, polgármestersége 20 éve alatt számtalan megoldhatatlannak látszó feladatot sikerült elvégeznie, mindig mindenhol büszke volt falujára. Egyformán tisztelte a település fiataljait, akikben mindig a szebb jövőt látta, és az idősebb generáció felé pedig számtalanszor tolmácsolta köszönetét, hisz mint mondani szokta „ők a példa, akik a nehéz időkben is helyt tudtak állni, így volt kitől tanulni.” A lakossággal, civil szervezetekkel jó kapcsolatot ápolt, rendszeres és segítő közreműködője volt minden települési rendezvénynek.

Az élet minden területén számítani lehetett kitűnő emberismeretére, emberségére. Tisztségét, munkáját mindig odaadással, alázattal végezte, valóban szolgálatnak tekintette. Méltán érdemelte ki 2011-ben, a falu 800 éves évfordulóján a „Nagykutas Község Díszpolgára” címet.